IOSIF ȚON és az Őrállók (2)

Miért nem vagyok cesszacionista?

Dr. Iosif Țon lelkipásztor

A cesszacionizmus (megszűnési elmélet) azon teológiai elmélet, miszerint a Szentlélek csodatevő ajándékai (csodák, prófétálás, gyógyítás és nyelveken szólás) megszűntek létezni az Új Testamentum megírásának befejeztével. A „cesszacionizmus” szó az angol nyelvből származik, ahol a to cessate (cesszáció) azt jelenti, hogy „megszűnni”.

Ennek az elméletnek a fő gondolata az, hogy a Jelenések könyve írásának befejeztével a Szentlélek elhallgatott, és azóta Ő nem beszél senkihez.

A cesszacionisták szerint, amikor a Szentlélek beszél, akkor ő kinyilatkoztatást ad, és az elmélet szerint a kinyilatkoztatás folyamata bezárult az Újszövetség utolsó könyvének megírásával. Az elmélet fő hibája abban áll, hogy nem tesz különbséget kinyilatkoztatás és vezettetés között. A Szentlélek nem csak azért beszél, hogy kinyilatkoztatást adjon, hanem szól a hívőhöz, hogy vezetésben részesítse. A Szentlélek vezetése annyira fontos, hogy ez része Isten gyermekei meghatározásának: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róma 8:14)

A cesszacionisták azt mondják, hogy nem kell várjunk arra, hogy ő közvetlenül szóljon, hallható hangon, vagy pedig lelkünkben vagy elménkben. Számunkra most itt van a Szentírás és Isten az Ő írott Igéjén keresztül szólal meg. A Szentlélek szerepe csupán annyi, hogy megvilágosítsa elménket, hogy megértsük az Írásokat.

Ahhoz, hogy megértsük a cesszacionizmus történelmi és filozófiai gyökereit, vissza kell menjünk időben, hogy figyelemmel kísérjük mi történt Európában az utóbbi 250 évben.

1750 körül megjelent Franciaországban a felvilágosodásnak (iluminizmus) nevezett filozófiai mozgalom. Gyakorlatilag ez ateizmust jelent. Az alapvető gondolata vallás-ellenes volt: kijelenti, hogy a vallás babonaság és a tudomány megvilágította az emberek értelmét, hogy ne higgyenek a természetfölöttiben, a Bibliában és a csodákban.

Jó néhány keresztyén filozófus, akikre hatással volt ez a felvilágosodás és elfogadták azt a tézist, hogy csodák nem történnek, de az Istenben vetett hitüket nem tudták elvetni, megfogalmazták a következő elméletet:

Isten kigondolta és megalkotta az univerzumot, törvényeket szabott, hogy azok szerint működjön, ellátta megfelelő energiával és elindította, azóta pedig nem lép közbe a rendszerbe, ennél fogva csodák nem történnek, prófécia nem létezik, mivel Isten nem lép közbe, hogy megmondja valakinek, hogy mi fog történni a jövőben. Ezt a gondolkodási rendszert deizmusnak nevezik.

Az 1830-as év környékén, egy csoport német teológus, akik a felvilágosodással és a deizmussal szimpatizáltak, de akik teológiai tanárok akartak maradni, azt mondták: „Mi nem hihetünk a Biblia csodáiban, és nem hihetjük, hogy léteztek próféták. Akkor hogy magyarázzuk meg a Bibliában található próféciákat és csodákat?” Hogy választ adjanak erre a kérdésre, vagyis hogy azt mondhassák, hogy a csodák és a próféciák emberi találmányok, kiagyalták a következő stratégiát: „Megváltoztatjuk azon könyvek írásának dátumát, amelyekben csodák és próféciák találhatók. Azt mondjuk majd, hogy Mózes öt könyvét nem Mózes írta Kr.e. 1400 körül, hanem valaki más jóval később. A zsidók – állították ők – nem tudtak írni, hanem verbálisan adták tovább történelmüket. Így orális úton legendák születtek az egyiptomi szabadulásról, a Veres tengeren való átkelésről, a Sinai hegynél történt csodákról, stb.

Egyértelműen és hangosan ki kell jelentenünk, hogy ők nem találtak történelmi adatokat elméletük alátámasztására!  Egyetlen ördögi cél vezette őket: „bebizonyítani”, hogy a Mózes öt könyvében feljegyzett csodák nem történtek meg.

Egy másik könyv, ahol sok csodát és még több próféciát találunk, Dániel könyve. Dániel Babilonban élt kb. Kr.e. 620 – 530 között. Dániel több csodát is átélt, de ami még csodálatosabb, hogy látomásai voltak olyan birodalmakról, melyek a jövőben fognak létrejönni: perzsa birodalom, görög birodalom, római birodalom. A német teológusok a következő „magyarázattal” jöttek: Dániel könyvét egy névtelen valaki írta Kr.e. 150 körül, a könyven leírt események megtörténte után, melyek Dánielnek lettek tulajdonítva.

Az Új Testamentumban a négy evangélium tartalmazza a legtöbb csodát. Íme, hogyan magyarázzák ezek a teológusok: Ezeket nem az apostolok, vagy pedig szemtanúk írták, hanem Kr.u. 80, 90, 100 körül írhatták. Addig csupán szájhagyomány útján terjedtek el ezek a történetek ezért sok csoda lett kitalálva, mint például Jézus Krisztus halála és feltámadása. Hogy hitelességük legyen, a keresztyénség első generációjából tulajdonítottak ezeknek kiemelkedő neveket: Máté, Márk, Lukács és János.

Ezeket a teológusokat liberális teológusoknak nevezzük, és ők hozták létre a liberális teológiát.

Ismét ki kel hangsúlyozzuk, hogy a liberális teológusok nem találtak semmilyen történelmi dokumentumot, amelyre alapozzák elméletüket! Kitalálták elméleteiket, hogy kijelenthessék, hogy csodák és próféciák nem léteznek. Mivel ezek a teológusok nagy presztízsnek örvendettek, kijelentették, hogy a „tudomány bebizonyította”, azonban semmi bizonyítékot nem hoztak elméleteik alátámasztására. Mégis sokan a nyugati keresztyének közül hitt nekik, és kétségbe vonták a Bibliát. Így ürültek ki a nyugat-európai templomok és egyházak.

Tartsuk észben, tehát, hogy a liberális teológusok azt tartják, hogy a csodák és próféciák, melyeket a Bibliában találunk leírva, valójában nem történtek meg, mert a felvilágosodás és deizmus gondolkodás szerint, csodák és próféciák nem történnek.

Azok a teológusok és keresztyének, akik elutasították a liberális elméleteket, fundamentalistáknak lettek elnevezve, akiket kinevettek, mint maradiakat. A XX. sz. második felében azonban, a biblikus hívők létrehozták saját szemináriumaikat és egyetemeiket, melyek elérték azt az oktatási szintet, mint a liberálisok. Ezek a kutatók és teológus professzorok, melyek evangéliuminak nevezik magukat (hogy megkülönböztessék magukat a fundamentalistáktól), bebizonyították logikusan és történelmi adatokkal, hogy a Biblia igaz, vagyis, hogy azok az igazi szerzői a bibliai könyveknek, akinek azok tulajdonítva vannak, és hogy valóságos történelmi adatokat tartalmaznak. Más szóval bebizonyították, hogy a Bibliában található próféciák és csodák valójában megtörténtek, úgy ahogyan a Bibliában olvassuk azokat.

Az evangéliumi teológusok, éppúgy, mint a fundamentalisták, ők is emberek, akire hatással van a kor, amiben élnek. Némelyek elméjét meghódította és uralma alá hajtotta a modern kor gondolkodása. Emlékezzünk, hogy a modern kori gondolkodás alapvető tantétele, hogy csodák és próféciák nem léteznek. Ők azonban kompromisszumot kötöttek elméjükben: kijelentették, hogy a bibliai korokban voltak csodák és próféciák, de a bibliai koroktól napjainkig megszűntek létezni. Ezt a kompromisszumot nevezzük cesszacionizmusnak, megszűnés-elméletnek.

A cesszacionisták azt állítják, hogy a bibliai időkben történtek csodák és voltak próféciák, de azóta megszűntek létezni, és nem történnek, mert Isten úgy határozott, hogy a csodákkal kapcsolatos lelki ajándékok megszűnjenek.

Alá kell húznunk azt is, hogy semmilyen bizonyíték nincs, ami alátámasztaná ezt az elméletet. Ezeket a modern, a fundamentalista és az evangéliumi gondolkodók találták ki, akik nem tudják elhinni, hogy napjainkban is történnek csodák és próféciák.

Úgy gondolom, hogy ezt ez elméletet biblikus deizmusnak kell nevezni.

A filozófiai deizmus azt mondja, hogy Isten megteremtette az univerzumot, törvényeket szabott neki, ellátta kezdeti energiával és elindította, de aztán már nem lép közbe.

A biblikus deizmus azt mondja, hogy Isten inspirálta a Biblia írását, amelyben közölte velünk a törvényeket, melyek szerint éljünk, aztán rendelkezésünkre bocsájtotta a megfelelő mennyiségű energiát is, amire szükségünk van a keresztyén élethez, de aztán többet nem szól, nem lép közbe, vagyis nem tesz csodákat, és nem ad próféciákat.

A fundamentalista és evangéliumi teológusok, akik a cesszacionizmust propagálják, megfosztották napjaink keresztyén életét Isten jelenléte és tevékenységétől.

A modernkori gondolkodás kompromisszumával, könnyűvé teszik az ugrást Isten teljes tagadásához.

Megfosztják a gyülekezeteket Isten élő jelenlététől. Innen a pusztulásig csupán egy lépés.

Észre kell vennünk, hogy a keresztyénségben egy erős ellenállás jött létre a cesszacionizmussal szemben.

A pünkösdista (1901), majd a karizmatikus (1960) volt az a két mozgalom, amely elvetette a cesszacionizmust. Azt is meg kell figyeljük, hogy miként hatolt be az evangélium Latin Amerika, Afrika és Ázsia területeire, ahol a modernista gondolkodás nem volt még hatással az emberek gondolkodására.

Ezeken a helyeken a keresztyénség teljesen cesszacionizmus-mentes, vagyis karizmatikus. Napjainkban 600 millió karizmatikus keresztyén létezik, és kezd létrejönni egy egyetértés arra nézve, hogy a keresztyénség jövőjét az Európán és Észak-Amerikán (Amerikai Egyesült Államok és Kanada) kívüli dinamikus gyülekezetek határozzák majd meg. A keresztyénség jövője nem a cesszacionista gyülekezetekben áll, hanem azokban, ahol a Szentléleknek szabad utat adnak, hogy csodákat tegyen, próféciákat adjon, csodákat vigyen véghez és adja a keresztyéneknek a nyelveken szólás ajándékát.

A cesszacionizmus korlátozza a Szentlelket, és nem engedi, hogy erővel nyilvánuljon meg. Ezért is élettelenek a cesszacionista gyülekezetek. A romániai keresztyéneknek is szembesülniük kell ezzel a választással: továbbra is élettelen gyülekezeteket ápoljanak és azokban maradjanak, vagy pedig meghallják az ének hangos kiáltását: „Hagyjátok a Szentlelket munkálkodni! Hogy megszabadítson…!

Románul: itt.